LELEPLEZÉS

Az a nap rosszul kezdôdött. Már hajnaltájt felkeltünk, és kimentünk az erdôbe. Sétáltunk egyet, aztán visszatértünk a házhoz. Leheveredtünk. C. is álmos volt, mint én.
-Meg kell dögleni - morogta - tömény unalom...
Vártunk. Madarak csicseregtek a fákon, valahol messze egy autó zúgott el. Aztán a ház mögött futva jött R.
-Gyertek gyorsan! - lihegte - A professzor elôadást tart!...
Rohantunk. A szomszéd ház elôtt egy csomó autó parkolt. A földszinti ablakok nyitva voltak.
-Ugysem engednek be minket - morogta C., aki mindig okos és pesszimista volt.
-Inkább gyerünk hallgatózni.
Közelebb osontuk. A bentiek nem vehettek észre bennünket. Ahogy az ablak alá sompolyogtunk, megálltunk. Elképzeltem a benn ülôk komoly ábrázatát, a férfiakat, amint térdükre fektetett noteszukba jegyzetelnek. Nem mertem benézni, nehogy meglássanak, de hallottam a professzor lépteit, amint fel- alá járkált közöttük. Minden szavát tisztán hallottuk:
-...így kerülhettek a Földre. De ez még bizonyításra szorul. Tény, hogy ennek már több ezer esztendeje. Akkor, amazok a lények létrehozták ezt az állatfajt, és méghozzá úgy, hogy e faj egyedei szaporodásra is képesek legyenek. Telepatikus tulajdonságaik vannak. Életmódjuk nagyon különbözik az összes többi állatfaj életmódjától: egyszerüen értelmetlennek tünik, titokzatos... olyannyira, hogy ez már évezredek óta foglalkoztatja az embereket. Különbözô fantasztikus hiedelmek terjedtek el róluk...
-Ez egészen érdekes - súgtam oda C.-nek. R. is bólogatott.
-Ugyan! Ez a vén ökör megint kiötölt valami hülyeséget - felelte C., de továbbra is ott maradt.
Hallgatóztunk tovább.
-Minden harmadik éjszaka összegyûlnek az egy környéken lakó macskák egy bizonyos helyen. Ez már nem hiedelem, hanem tudóstársaim által megállapított tény. Körben leülnek a földre és... hallgatnak. Próbálták odacsempészett mikrofonokkal felvenni a hangjukat de... csend volt. Nem beszélnek emberi füllel hallható hangokkal, hanem másképpen. Itt élnek közöttünk, de nem tudunk róluk semmit. Nem dolgoznak a többi háziállathoz hasonlóan, hanem henyélnek. Mi tartjuk el ôket, mi etetjük... Hogy ezt el tudták érni, már magában is nagyfokú intelligenciára vall... Nos, uraim, megállapítottam,hogy ezek a lények... kémek.
-Kémek? - kérdezte a többi hang.
-Igen! Az ûrbôl egykor érkezett lények által idetelepített kémek. Minden harmadik éjjel "szeánszokra" gyûlnek össze, és elôttünk még ismeretlen, valószínûleg telepatikus módon "leadják" megbízóiknak az egész információs anyagot, amit az elôzô három napban gyûjtöttek... rólunk. Felzúdult a terem. Hitetlenkedô kiáltások hangzottak fel, de taps is.
A professzor ide-oda szaladgált. Aztán megállhatott az ablak mellett, mert egészen közelrôl hallottuk a hangját:
-A bizonyítás megtörtént, kísérleti úton. De önök is meggyôzôdhetnek róla bármikor, uraim. Csak hosszabb ideig kell figyelnünk egy közelünkben élô macskát. Milyen nagy energiabefektetéssel tetteti magát butának! Pedig nagyon is intelligensek ôk, uraim. A kutyákat messze felülmúlják. Csak titkolják... Van otthon macskájuk? Nos, akkor egy-egy potenciális kémet tartanak a lakásukban, aki megérti minden szavukat, érzékeli hangula- tukat, analizálja cselekedeteiket, jelentést készít mindenrôl, és azt "oda, felfelé" továbbítja!...
A professzor akkor már csaknem kifulladt, olyan lendülettel beszélt. Egy kis oxigént, friss levegôt akart szippantani, kihajolt hát az ablakon...És észrevett minket! Szemei kidülledtek, artikulálatlan hangot hallatott. Felragadott egy virágvázát és közénk vágta...
Nyávogva, nyivákolva szaladtunk szét a bokrok között.

Ismeretlen forrásból bepötyögte: